Színes rajzok várják a látogatókat a Vág utca 4. szám alatt
2017-05-18

2017. május 16.-án különleges látványvilággal nyílt meg „VISSZA A TERMÉSZETHEZ” című szabadtéri művészeti galériánk, amely a Szegedi Távfűtő Kft. és az SZTE Juhász Gyula Gyakorló Általános és Alapfokú Művészeti Iskola közreműködésével jött létre.

A Szegedi Távfűtő Kft. eltökélt szándéka, hogy műszakilag megújuljon, károsanyag-kibocsátását és öko-lábnyomát csökkentse, valamint természeti és társadalmi környezetével is harmonikus viszonyt ápoljon. E törekvés fontos lépéseként – illeszkedve az SZTE Juhász Gyula Gyakorló Általános és Alapfokú Művészeti Iskola Ökoiskola Programjához is – irodaházunk falán természetközeli témájú gyermekrajzverseny kiemelkedő alkotásai kerültek kiállításra, új szabadtéri galériát létrehozva azzal a szándékkal, hogy épített környezetünk is esztétikusabb, élhetőbb, szórakoztatóbb legyen.

A kiállított műveket a Művészeti Iskola 2-7. osztályos diákjai készítették. A kiállítást Dr. Kóbor Balázs, a Szegedi Távfűtő Kft. ügyvezető igazgatója, Bácsi János, a Művészeti Iskola igazgatója és Szabó Sándor országgyűlési képviselő nyitották meg, ezt követően a képeket készítő diákok jutalmazása történt. A megnyitó programját a Művészeti Iskola két furulyán játszó növendéke színesítette. Az alkotások reményeink szerint sokáig üde színfoltjai lesznek környezetünknek.

Képtárunkban a megnyitón készült fotókat láthatnak, a kiállított alkotások megtekinthetők a Szeged, Vág utca 4. szám alatti irodaépület oldalsó falain.

Szeretettel várjuk az érdeklődőket!

  

   

 

 

Vissza a hírekhez
Szegedi Távfűtő Kft. Minden jog fenntartva! 6724 Szeged, Vág utca 4. Tel.: +36 (62) 540-540 E-mail: info@szetav.hu